Digitális Szülő vagyok! kulcsszót tartalmazó cikkek
Találatok a következő kulcsszóra: Digitális Szülő vagyok!
Online gyermekvédelmi kampányt indít a Magyar Telekom
A Magyar Telekom a Hintalovon Alapítvánnyal partnerségben, véleményvezérek bevonásával indít edukációs programot Digitális Szülő vagyok! néven. A kampány célja, hogy felhívja a szülők figyelmét a gyermekek online térben való megjelenésének lehetséges veszélyeire és iránymutatást adjon, hogyan lehet tudatosan és biztonságosan tartalmakat megosztani a közösségi média felületeken.
Cikkgyűjtő
További híreink
Továbbra is Christian Klein az SAP első embere
Az SAP SE bejelentette, hogy három évre, 2028 végéig meghosszabbította Christian Klein vezérigazgatói megbízatását és igazgatótanácsi tagságát. A társaság egyúttal meg is erősítette Klein szerepét, az Igazgatóság elnökévé nevezve őt ki, korábbi szóvivői státusza helyett.
Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció
Komoly szakmai kritériumok alapján választotta ki a világ 250 legjobb EdTech cégét a TIME magazin és a Statista. A hétezer cégből két pillérre – a pénzügyi erősségre és az iparági hatásra – épülő pontrendszer alapján állították össze a listát, amelyen a magyar Xeropan az előkelő 35. helyet szerezte meg, az európai cégek között pedig a 11. lett és egyben az egyetlen magyar vállalat a nemzetközi ranglistában.